Magyarország egyik legjelentősebb, leglátogatottabb, legnagyobb érdeklődést kiváltó kulturális-művészeti rendezvénye

XIII. Zsidó Nyári Fesztivál

2010 augusztus 26 – szeptember 6.

"A bár micvó jegyében"


13 éves a Zsidó Nyári Fesztivál


2010-ben a Zsidó Nyári Fesztivál szimbolikus évfordulóhoz érkezik, hiszen a zsidó hagyományok értelmében fesztiválunk nagykorú lett.
A fiúkat ebben a korban fogadja be a felnőtt közösség, ez vallási téren való önállóságban úgy nyilvánul meg, hogy a fiúkat nyilvánosan a Tóra elé szólítják.
Ebből az alkalomból szokás bár micvó örömnapot, családi lakomát tartani. A modern istentiszteleteknél ez egy nagyon ünnepélyes szertartás, amelyet a szülők, rokonok, ismerősök által adott bár micvó ajándékkal is ünneppé avatnak.
A Dohány utcai zsinagógában hivatalosan  augusztus 29-én Bár micvó örömünneppel kezdődik majd a XIII. Zsidó Nyári Fesztivál amelyen amelyen Shai Abramson  izraeli kántor mellett visszatérő vendégek Fekete László és Sándor György kántorok, akikhez a Judrom Klezmer Gipsy Band  valamint Balogh Ferenc csatlakozik vendégként.
Reményeink szerint több ezer ember ismerkedhet meg legszebb hagyományaink egyikével. 

Minden évben törekszünk arra, hogy újdonságokat is kínáljunk ezért idén nulladik napi koncertünk is lesz. Augusztus 26-án a Dohány utcai zsinagógában balkáni, zsidó és cigány népzenéből összeállított programmal először lép fel az egyik legnépszerűbb világzenét játszó együttes, a Boban Markovics Orkestar.  A csodagyereknek számító Marko Markovic ma  a kontinens legnépszerűbb rézfúvósa, apjával közös muzsikálásuk igazi zenei különlegességnek számít. Minden jel arra utal, zsúfolt házra számíthatnak kivételes hangzású, magas hőfokot ígérő koncertjükön. A hagyományosan egy hetes fesztiválunk így tíz napossá bővül.

A nulladik nap másik programjának a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiója ad otthont, ahol Nádas Péter Találkozás című darabjában Bánsági Ildikó a világ legszebb szerelmes történetét meséli el előadásbeli partnerének, Bozsó Péternek. Az előadás rendezője Ilan Eldad, a ma már Budapesten is otthonos izraeli rendező.


Augusztus 28-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban László Boldizsár, a Cotton Club Singers egykori alapítója, meghatározó frontembere több szempontból is meghatározó, izgalmas programmal várja a különleges zenei élmények kedvelőit. Régi  partnereivel, Kozma Orsival és Szűcs Gabival egy hamisítatlan szvinges-cotton clubbos estén a XX. Század könnyűzenéjének 13 zsidó szerzője – többek között Cole Porter, Glenn Miller, John Kander és Fred Ebb - dalait viszik színre.
A hivatalos nyitó napon, augusztus 29-én a könnyedebb szórakozás kedvelőinek a Karinthy Színház fergeteges komédiáját ajánljuk, amelyet Bodrogi Gyula rendezett olyan parádés szereposztással, mint Voith Ági, Esztergályos Cecília, Koltai Róbert és Kézdy György

Dés László életmű koncertek az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Dohány utcai zsinagógában


Az Uránia Nemzeti Filmszínházban első alkalommal rendezünk életmű koncert sorozatot. Az egyik legnépszerűbb magyar előadó-zeneszerző, Dés László  alkotóművészi pályája olyan gazdag, hogy műveinek csak a teljesség igénye nélkül lehet teret adni. Olyan előadók tolmácsolásában hangzanak fel szerzeményei, mint  Snétberger Ferenc, Somló Tamás, Udvaros Dorottya, Oláh Ibolya, Szalóki Ági és Póka Angéla. A sorozat egyik különleges estje lesz a Szó és zene című koncert, amelyen a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotói, Parti Nagy Lajos, Esterházy Péter, Spiró György és Závada Pál olvasnak fel írásaikból, amelyekre Dés László, Dés András és Barcza Horváth József fog improvizálni.

Dés László koncertsorozatának "Ennyi a dal " című estjén, szeptember 1-jén a sztárvendég Snétberger Ferenc lesz, valamint Oláh Ibolya és Szalóki Ági csatlakozik néhány dal erejéig a különleges programhoz. A két részes koncert első felében Dés László és Snétberger Ferenc Trio Stendhalban összeszokott párosához csatlakozik Dés András és Barcza Horváth József, a második félidőben pedig Dés dalok hangzanak el Oláh Ibolya, Szalóky Ági és a szerző tolmácsolásában.
A Dés László koncertek záróakkordja, a Valahol Európában című musical koncertszerű előadása lesz szeptember 4-én  a Dohány utcai zsinagógában, olyan előadókkal, mint Kulka János, Szabó P. Szilveszter, Tunyogi Bernadett, Homonnay Zsolt és Sánta László, közreműködik az Operettszínház Zenekara és Lakner Bácsi Gyermekszínháza, vezényel Makláry László.

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Dés koncertek mellett  a fesztivál további kiemelkedő eseménye Csákányi Eszter Kurt Weill és Bertold Brecht estje. A magas színvonalú zenei és színházi élményt ígérő koncerten zongorán közreműködik Darvas Ferenc, harmonikán pedig Ernyei László játszik.
Hernádi Judit , aki rendezvényeink egyik sztárja, Több mint koncert című önálló estjén – a Good Afternoon zenekarral közösen – gyönyörű szerelmes dalokat, bluesokat, örökzöldeket ad elő. Estje vendége lesz Pálinkás Gergely zenekarvezető mellett Heilig Gábor.

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország


Augusztus 30-án a 100 Tagú Cigányzenekar zsidó zeneszerzők örökzöld dalaiból, operettjeiből és filmzenéiből ad felejthetetlennek ígérkező koncertet. Az összeállítás címe: „Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország!”. Ez a dallam – amely a Hamburgi menyasszony című operett egyik betétdala – Bartók Bélának köszönhetően vált világhírűvé, hiszen  Concertójában a honvágy motívumaként hangzik fel.
Azok akik ezt a színtiszta nacionalista nótát oly odaadással éneklik manapság, nyilván nincsenek tudatában annak, hogy a zeneszerző, Vincze Zsigmond és a szövegíró, Kulinyi Ernő egyaránt zsidók voltak. Magyar zsidók, de nekik nyilván csak zsidók. Ezúttal a 100 Tagú Cigányzenekar elmuzsikálja a színtiszta igazságot. A különleges koncert szólistái Homonnay Zsolt és Polyák Lilla lesznek.

 Augusztus 31-én pedig Falusi Mariann és Kálmán Péter operaénekes előadásában Gershwin és Bernstein művei hangzanak fel a Dohány utcai zsinagógában. A koncert vendége a Honvéd Férfikar lesz, közreműködik a Sárik Péter Trió és Szirtes Edina Mókus vonósnégyese

Szeptember 2-án a Budapest Ragtime Band Chaplin és a muzsika címmel, Chaplin  világhírű zenéit ötvözi a hagyományos ragtime slágerekkel, a koncert vendége  Szacsvay László színművész.

Matisyahu, a haszid reggae királya először lép fel Magyarországon


A külföldi vendégművészek közül kiemelkedik a tengerentúlon milliós rajongó táborral rendelkező ortodox rapper és reggae énekes Matisyahu, aki szeptember 5-én ad először koncertet Budapesten,- sőt Europában is - először , a Syma Csarnokban.
Ő minden bizonnyal a rock történetének első ultraortodox sztárja. A  fekete öltönyben, fehér ingben és kalapban járó fiatal előadó bibliai üzeneteket ad át lüktető reggae ritmusban.
Harmadik lemeze, a tavaly márciusban piacra került Yuth a negyedik helyig emelkedett az amerikai slágerlistákon és Matisyahu a Music Television egyik legnagyobb sztárja lett. Emellett 2007-ben a legjobb reggae lemez kategórában Grammy –díjra is jelölték.
Matisyahu koncertjeinek egyik legfontosabb alkotóeleme a haszid tánc, amely attól különleges, hogy a férfiak és nők külön körben táncolnak, sőt még egy paraván is van köztük, hogy a szexuális kísértés elkerülése érdekében ne is láthassák egy mást.
Matisyahu szerint, „ a tánc az Isten és a teremtés iránti szeretetet, örömöt erősíti meg”. Véleménye szerint a rastafarinak és a zsidó vallásnak vannak közös vonásai. Bob Marley például rendszeresen idézett a Bibliából.
Matisyahut teljesen befogadta a könnyűzenei elit, : az egyik Pészachot például Madonna házában töltötte, a Beastie Boys pedig újrakeverve kiadta egyik slágerét.

A rangos külföldi vendégek sorát gazdagítja a nemzetközi hírű izraeli Beer-Sheva Színház amely  szintén először lesz a fesztivál vendége, az Edith Piaf életéről szóló előadásukkal. A Piafot alakitó Yolit Tubi  izraeli szinésznőt alakításáért 2009-ben az év színésznőjének választották.

André Hajdú kamaraest, rendhagyó operaest, Gavriel Lipkind, Barbara Fuchs, Korcsolán Orsolya és Kárászy Szilvia  a Rumbach utcai zsinagógában


Igényes kamarazenei programjainkat gazdagítja az izraeli Tafillalt Ensemble, akik a világhírű magyar zeneszerző, André Hajdú The Floating Tower/Lebegő torony című ciklusából adnak koncertet.
A héber imádság és dal gyökereit kutatja három fiatal, újító szellemű izraeli zeneszerző és előadó. Legősibb és egyben legmodernebb értelmezésükben megkísérlik egyrészről a változó élethez, másrészről az egyénhez igazítani azokat. A 21. századi Izrael multikulturális zene világában sajátos útra visznek minket, különböző hagyományőrző és modern zsidó anyagokat (ideértve a szent héber verselést Észak Afrikából, a Közel-Keletről, a hasszid dalokat, a modern szekuláris Héber költészetet stb.), valamint eredeti zenei és irodalmi kompozíciókat tárva elénk.
A 2000-ben alakult Tafillalt együttes André Hajdu professzor zeneszerző és oktató irányítása alatt találkozott Jeruzsálemben.
A csapat 2004-ben együtt adta elő (az izraeli fesztivál védnöksége alatt) a mostanra már világszerte ismert és elismert Kulmus ha-Nefesh produkciót (a lélek összessége), amelynek alapja a Habad Nigunim, illetve 2007-ben a Lebegő Torony musical-darabot, amelynek alapjai a Mishnából kölcsönzött szövegek. A Tafillalt eredeti zenei nyelvezetének alapja a hagyományos muzsika és szövegek hallgatása és megértése, az improvizáció és a modern zeneszerzés.

Tavaly nagy sikert aratott fesztiválunk záró koncertjén a fiatal izraeli származású  csellóművész, Gavriel Lipkind aki idén a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekarával ad közös koncertet, amelynek egyik különlegessége Ezio Bosso Mózes című műve magyarországi ősbemutató lesz. Emellett Bruch, Schumann és Csajkovszkij művei szerepelnek programjukban. A koncert karmestere Madaras Gergely.

A Rumbach utcai zsinagógában Kárászy Szilvia Kabbala és a művészet címmel ad  koncertet, és vendégei rendhagyó estén beszélnek, zenélnek, énekelnek a kabbala és a művészetek kapcsolatáról.

"A Kabbala az emberhez legközelebbi tudomány. A Kabbala Bölcselete azt beszéli el nekünk, hogy az ember mi végett létezik, mi végett született, miért él, mi az életének az értelme, honnan jön és merre halad azt követően, hogy ebben a világban befejezi az életét és az útját."

Az előadás témái:
Kabbalisztikus festészet
Színe- hatások és az Univerzum
Kabbala az irodalomban
A gyógyító hang
A számok és a zene kabbalisztikus kapcsolata


Polgár Judit zongoraművész és Barbara Fuchs svájci énekesnő előadásában Viktor Ullmann, Mahler és Alban Berg műveiből összeállított dalestet hallhatnak szeptember 1-jén.
A fiatal szoprán énekesnő egyaránt elismert hazájában és külföldön. Visszatérő vendége Németország legrangosabb operaházainak és a világhírű Salzburgi Fesztiválon Richard Strauss Ariadnéjában Zerbinetta szerepéért elnyerte Salzburg Városának egyik legrangosabb kulturális elismerését. Zongoraművész partnere neve talán sokak számára ismerősen csenghet, hiszen Polgár Judit nemzetközi hírű basszistánk, Polgár László lánya, - aki Irwin Gage és Hartmut Höll tanítványaként 2005-ben diplomázott, - első alkalommal kapott meghívást, hogy gazdagítsa a Zsidó Nyári Fesztivál fiatal , tehetséges művészeinek sorát.
Szeptember 5-én 17 órakor a Magyar Állami Operaház művészei Papageno és a többiek címmel ad koncertet kezdő, haladó és megszállott operarajongóknak Mozart, Verdi, Saint-Saens, Puccini és Bizet műveiből. A szólisták Fodor Beatrix, Hábetler András, Szvétek László és Wiedemann Bernadett lesznek. Zongorán közreműködik Szennai Kálmán.

A kamarazene mellett a tánc és az irodalom és helyet kap Otto Wagner csodálatos épületében,
a Rumbach utcai zsinagógában.

Augusztus 31-én Kézdy György irodalmi estjén Orbán Ottó, Lázár Ervin, Karinthy Frigyes és Zelk Zoltán verseiből hallhatnak válogatást , szeptember 5-én pedig két fiatal koreográfus, Kulcsár Noémi és Fodor Zoltán Terített asztal – Shulchan Aruch című modern táncszínházi előadásának ősbemutatója lesz. A zsidó kulturális gyökereket meghatározó bár micvó és a zsidó esküvő tradíciójáról beszélnek a tánc nyelvén.

Képzőművészet és film


Képzőművészeti kiállítások többek között a Ráday Galériában, a Budapest Galériában, Szlovák Intézetben, a Klauzál13 Galériában és a Rumbach utcai zsinagógában.

A közelmúltban új helyre költözött Ráday Galéria, a Bartók Béla út 25 szám alatt várja látogatóit új tárlata megnyitójára augusztus 26-án. A Révész László László képzőművész alkotásaiból összeállított anyag a Kifestőkönyv nem csak kicsiknek sorozat harmadik része, Én is éltem Eritreában címmel szeptember végéig tekinthető meg a galériában.
Augusztus 29-én a fesztivál állandó helyszíneként jól ismert Budapest Galériában Gáti György fotóművész Érzék – Képek az Antroposzférából című kiállítása nyílik és három héten át várja a látogatókat. Gáti kép(ke)t ad egy sajátos fotográfiai, képalkotási gondolkodásmódról: a rétegek közöttit és mögöttit láttatva hat ÉRZÉKeinkre.
A Szlovák Intézetben augusztus 30-tól látható fotó tárlaton Chatam Sofer metamorfózisa címmel a pozsonyi zsidó temető történetét ismerhetik meg képekben, a Klauzál13 Galériában Uri Asaf , izraeli író és képzőművész Kezdetben című kiállítása tekinthető meg, amelyen bibliai idők tájai valamint a mai szentföldi táj színei köszönnek vissza.
A Rumbach zsinagóga falai között ezúttal a sokoldalú zongoraművész, Kárászy Szilvia kabbala ihlette festményei tekinthetők meg augusztus 30-tól három héten át.



Filmművészetet idén Omri Givon elsőfilmes jeruzsálemi rendező alkotása, a Hét perc a mennyországban reprezentálja, amelynek magyarországi díszbemutatója augusztus 26-án,
20.30 órakor lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A megrázó erejű mű hősnője Galia, aki egy terrormerényletben égési sérüléseket és részleges amnéziát szenved, barátja pedig kómába esik. Mikor a férfi egy évvel később meghal, az asszonyban ismét felszínre törnek a tragédia emlékei. A dráma a Haifai és az ’A’ kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválokon a legjobb film díját nyerte.


Gozsdu udvar

Tavalyi hagyományteremtő kezdeményezésünk után, 2010-ben  ismét lesz könyv- és kézműves vásár a megújult Gozsdu udvarban, amely az elmúlt évben  Budapest belvárosának egyik legvonzóbb turistalátványosságává vált, amelyhez jelentősen hozzájárult a  fesztivál nagyon erős reklám- és marketing tevékenysége. A könyvvásár időpontja augusztus 26-3o.

Vidéki helyszínek

Bár sajnálatos kisebb számban, de idén sem hiányoznak fesztiválunkból a vidéki helyszínek. Augusztus 22-én rendezvényeink prológusaként a Tiszafüredi Zsidó Kultúra Napja zajlik a zsidó kultúra és gasztronómia jegyében. Sztárvendég az idén 20. jubileumát ünneplő Budapest Klezmer Band, akik szeptember 5-én már Debrecenben képviselik a Zsidó Nyári Fesztivált. Európa Kulturális Fővárosa, Pécs számára is fontos esemény fesztiválunk, ezért kapott meghívást a fiatal hegedűművész, Korcsolán Orsolya, aki muzsikus partnereivel augusztus 30-án lép közönség elé a pécsi zsinagógában.

Jegyértékesítés:
Az elmúlt két év sikereire alapozva 2010 – ben is a Fesztivál fő jegyértékesítési partnere az Interticket, több száz jegyirodában és természetesen az interneten is kaphatóak a jegyek. Azonban mint minden területen itt is fejlődni, terjeszkedni kell, ezért az idei évben bevontuk a jegyértékesítésbe a Jegymester Kft online hálózatát, mely döntés helyességét az eddigi eladási eredmények igazolják!
Idén először teszteljük az sms – en keresztül történő jegyvásárlást, a szeptember 5 – i Matisyahu koncertre tehát sms – ben is lehet jegyet vásárolni.
Fontos kiemelni, hogy a Fesztivál jegyiroda július 1 – jétől nyit, de a hagyományoktól eltérően nem a Síp u. 12 – ben, hanem a Dohány utcai zsinagógánál lévő Jewinform irodában lehet jegyeket venni, és a Fesztivállal kapcsolatos információkhoz jutni!
További részlet a Zsidó Nyári Fesztivál honlapján: www.zsidonyarifesztival.hu
...................

Marketing:
Idén is jelentős reklám és marketing tevékenységgel igyekszünk elérni célközönségünket, és minél több kulturára nyitott embert elcsábítani programjainkra. A fesztivál arculata lényegében nem változott, maradtunk a már jól ismert fiatalos, dinamikus design-nál, kis módosításokat persze eszközöltünk, hogy megfeleljünk a XXI.század letisztultabb irányzatának.
A reklámkampány során minden klasszikus eszközt használunk (TV, sajtó, rádió, közterület, internet),  hiszen június elejétől már elindult a reklámkampányunk fokozódó intenzitással:  már június 15 – től megjelentek citylighjaink a városban, melyet júli 1 – től továbbiak követnek. Az óriásplakátjaink is már július 1 – től megjelennek a városban.
Különlegesség, hogy idén először tervezünk környező országok nagyvárosaiban (Bécs, Pozsony, Krakkó stb) közterületi kampánnyal megjelenni.
-   
Itt szeretnénk megköszönni minden  médiatámogatónknak akik segítenek minket, és a zsidó kultúrát!
Zsidó Idegenforgalmi Kulturális Központ: H-1075 Budapest, Síp u. 12.   |   Tel.: +36 1 343 0420   |   Fax: +36 1 462 0478